Filozófiai tanácsadás

“egészséges emberek is átélhetnek – életproblémáik kapcsán – pszichológiai szenvedést, s ezek kapcsán is szükség lehet szervezett formában történő segítségre. Jogi, pénzügyi és egyéb természetű problémák esetén természetes, hogy ilyenkor a megfelelő szakemberhez fordulunk. Nem hangsúlyozódott azonban eléggé, hogy világnézeti-filozófiai eredetű életproblémák is vannak, s ilyen esetben a több ezer éves filozófiai hagyományt segítségül hívó megközelítést komoly segítséget tud adni az ilyen jellegű szenvedés mérséklésében. Az 1980-as években kialakult filozófiai tanácsadás az a mozgalom, mely ezt az űrt kísérlete meg betölteni.

…A kognitív megközelítés is csak a pszichiátriában új. A filozófiában már az ókori sztoikusoktól kezdve ismert volt, hogy ahogyan a világot látjuk, értelmezzük, az nagyobb hatást gyakorol a kedélyünkre, mint az, ami ténylegesen történik velünk. Ennek a kognitív terápia teoretikusai is tudatában vannak, hiszen, legtöbbször Epiktétosz idevágó gondolatát szokták idézni a kognitív gondolat illusztrálására. („Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények.”)…

…a mai kognitív terápia nagyon keveset foglalkozik az olyan – hagyományosan a filozófia és az etika területére tartozó kérdésekkel – hogy melyek a helyes gondolkodás kritériumai (vannak-e ilyenek), s a helyes gondolkodás feltétlenül lelki nyugalomhoz segíti-e a gondolkodót, s mit mondott ezekről a kérdésekről a filozófia, mely évezredek óta foglalkozik ezekkel a kérdésekkel.

Az a kérdés merül tehát fel, hogy nem lehetne-e a filozófiát a kognitív terápiában megszokottnál sokkal nagyobb mértékben igénybe venni a kognitív torzítások kiküszöbölésére és a helyesebb válaszok megtalálására? Az 1980-as évektől kezdve terjedt el – Németországból kiindulva – a filozófiai tanácsadás irányzata, mely ezt a célt tűzte ki maga elé.

A filozófiai tanácsadás fogalma

A filozófiának és a filozofálásnak terápiás funkciót tulajdonítani nem új gondolat. Már az ókorban úgy gondolták (pl. Démokrítosz, Szókratész), hogy ahogyan az orvostudomány a testet, úgy a bölcsesség a lelket szabadítja meg a szenvedéstől, a filozófia pedig eme bölcsesség elérésének eszköze. A késői ókorban azután számos filozófiai irányzat (sztoicizmus, epikureizmus) kifejezett céljai közé tartozott a helyes élet elveinek a feltárása, a lelki szenvedéstől való megszabadítás, s az ehhez szükséges gondolkodási mód megtanítása.

Az első filozófiai tanácsadó valószínűleg az ókori görög szofista Antiphon volt, aki Korinthoszban az agóra mellett táblát helyezett el, melyre azt írta, hogy beszélgetéssel képes kezelni a szomorúságot. (Schuster, 1999. p. 72) A sztoikus etika keretében jelent meg az a gondolat, hogy a bölcs ember képes védekezni a külvilág által fenyegető sokféle rossz ellen. Mivel azonban a külvilág megváltoztatása nem áll hatalmában, ezért a lélek, a gondolkodás megváltoztatása az, ami a bölcs rendelkezésére áll, s ennek kimun­kálását tartották a filozófia (pontosabban az etika) fő feladatának. A helyes gondolkodással érhető el a belső rendíthetetlenség állapota. (Coplestone, 1985) A sztoicizmusban nagy irodalma jött létre azoknak a „prakti­kus” tanácsoknak, vigasztalásoknak, melyek célja a szenvedő ember gondolkodásának megváltoztatásán ke­resztül a szenvedés megszüntetése volt. Marcus Aurélius Elmélkedései, Seneca Erkölcsi levelei vagy Cicero írásai csak néhány példái ennek a „műfajnak.” A sztoikusok (elsősorban Krüszipposz) szerint a lélek betegsé­gei a szenvedélyek miatt keletkeznek, melyek az ész helytelen használatának következményei. Így az emberek megtanítása az ész helyes használatára lelki betegségeiket gyógyítja. A kiút tehát a dolgokról való helyes gon­dolkodás, mely a helytelen hiedelmek és vélemények megváltoztatása révén lelki harmóniát teremt. (Schuster, 1999. p. 76)

Az ókor másik nagy áramlata, az epikureizmus is a lélek nyugalmát (ataraxiát) szerette volna a gondol­kodás segítségével megteremteni. Epikurosz is feleleveníti azt a szókratészi gondolatot, hogy a medicina a test, a filozófia a lélek gyógyítója, mert utóbbi megszabadítja a lelket a vágyaktól, a szenvedélyektől. (Pais, 1978) Epikurosz szerint főleg a szabályozatlan vágyak és az eltúlzott félelmek okoznak az embernek szenvedést. A filozófiának azért van ilyenkor terápiás hatása, mert – átalakítva az ember látásmódját és életvezetését – megszünteti az indokolatlan félelmeket, s ezzel lehetővé teszi az élet élvezetét. (Raabe, 2001, p. 29.)

Az epikureusok ezért úgy tartották, hogy a filozófia tanulmányozása a lelki jólléthez elengedhetetlen. Epikurosz egyenesen úgy definiálta a filozófiát, mely érvekkel és érveléssel biztosítja a teljes életet. (Schuster, 1999. p. 76)

Az ókori görög felfogás tehát közvetlen kapcsolatot látott a helyes gondolkodás, a helyes cselekvés és a fizikai-lelki jóllét között. (Schuster 1999, p. 77) Mivel a helyes gondolkodás elsajátítása a filozófia segítségé­vel lehetséges, ezért az ókori görög tradíció szerint a filozófiának terápiás funkciója van: a lélek gyógyítója.

Az ókorban a filozófusok laikusokkal beszélgettek, s a számukra fontos kérdésekben igyekeztek segíteni a válaszadást. A filozófiai tanácsadás ennek az ókori szokásnak az újraélesztése. Filozófusok praktizálni kezdenek, s ezáltal ismét elérhetővé válnak laikusok számára, hogy segítséget nyújtsanak a filozófiai tanítások tanulságainak a mindennapi életproblémákra való alkalmazásánál. (Marinoff, 2003. p. 11) Ez annál is inkább fontos, mert az ilyen életproblémákban való segítségnyújtást a középkortól kezdve a vallás vállalta fel. A hagyományos vallás azonban – a mai társadalmak szekularizálódása miatt – egyre kevésbé képes mindenki szá­mára elfogadható választ adni a mindennapi életproblémák által felvetett kérdésekre, a tudomány pedig a maga személytelen és semleges megközelítésével túlságosan általános, nem személyre szabott válaszokat kínál.

…A filozófiai tanácsadás által meghonosított érthető, mindennapi nyelven folyó filozófiai dialógus a bizonyítéka, hogy a mindennapi ember számára érthetővé tett filozófia is lehet magas színvonalú, nem kell szükségszerűen „lebutított” filozófia legyen. (Raabe, 2001. p. 209)

…A filozófia mindig is azzal foglalkozott, hogyan kell régen ismert jelenségeket új módon látni, az új látás­mód alapján új módon élni, s hogyan lehet ehhez gondolkodásunkat átalakítani. Az ókor sok filozófiai iskolája tanait nem absztrakt tanításoknak, hanem a „hogyan kell élni?” kérdésére adott egy-egy konkrét válasznak tekintette. Így a filozófia a kezdetektől fogva az öntökéletesítést célzó, s így terápiás irányultságú is volt, nem a szónak a mai értelmében, mely terápián betegségek kezelését érti, hanem abban az értelemben, hogy terápia mindaz, mely az (esetleg normális) szenvedés mérsékléséhez, a jóllét növeléséhez vezet. Így a filozófiai tanácsadás a filozófia visszatérése e régi gyökerekhez, segítségnyújtás annak a kérdésnek a megválaszolásához: „Hogyan kell bölcsen és jól élni?” (Raabe, 2001. p. 4) A filozófiai tanácsadás segítséget nyújt a világ, az élet és önmagunk vizsgálatában, s segít visszakerülni a dolgokra való gyermeki rácsodálkozás állapotába. (Schuster, 1999., p. 5)”

forrás: Kovács József: Filozófiai tanácsadás


Leave a Reply